English
TÖRTÉNETÜNK!
Az egyesületet 1990-ben diszlexiás gyermekek
szülei és szakemberek alapították abból a célból, hogy képviselje a diszlexiás
gyermekek érdekeit az oktatásban, illetve hogy
felvilágosítást nyújtson a szülőknek és pedagógusoknak. 2006 óta közhasznú
egyesületként működünk.
Eredetileg Meixner Ildikó és logopédus tanítványai kezdtek el diszlexiás gyerekek fejlesztésével/reedukációjával foglalkozni, előttük nem nagyon tudtak mit kezdeni tanárok ezekkel a gyerekekkel, sokszor rájuk sütötték, hogy buták, lusták. A szülők és logopédusok a Meixner Ildikó által kidolgozott módszer sikerén felbuzdulva határozták el, hogy lehetőleg minden diszlexiáshoz el kell juttatni a megfelelő segítséget.
Az egyesületnek jelenleg nagyjából 100 rendes tagja van, a tagdíjakból és főképp pályázatokból tartja fenn magát. Érdekképviselettel és tanfolyamok szervezésével foglalkozunk, illetve évente kétszer rendezünk szakmai konferenciát. Aktuális programunkat megtalálja itt.
CÉLKITŰZÉSEINK!
Azt szeretnénk elérni, hogy minden diszlexiás
iskolás, illetve diszlexia-veszélyeztetett óvodás megfelelő, szakszerű
fejlesztésben vehessen részt. Ennek szükséges feltételei a minden gyerekre
kiterjedő szűrés, és a széleskörű szakemberképzés.
Szeretnénk elérni, hogy minden gyerek kötelező
szűrővizsgálaton vegyen részt az óvoda nagycsoportjában, illetve az elemi
iskola 1. és 3. osztályában, mivel minél hamarabb kezdődik meg a fejlesztés, annál
eredményesebb. Jó lenne, ha lenne óvodakötelezettség, mert ott elvégezhető
lenne a szűrés és az iskolához szükséges készségek fejlesztése is.
Ezzel párhuzamosan égető szükség van rengeteg szakember képzésére, valamint a szülők és a pedagógusok széleskörű tájékoztatására is. Jelenleg az óvónők és pedagógusok főiskolai képzésük során nem hallanak a diszlexiáról, így nem csak hogy nem tudnak segíteni a diszlexiás gyereknek, de sokszor fel sem ismerik a problémát. Sajnos még a gyógypedagógusok és fejlesztőpedagógusok sem kapják meg azt a képzést, amivel eredményesen fejleszthetnének diszlexiás gyermekeket, márpedig szakemberek hiányában lehetetlen a többtízezer diszlexiás kiszűrése és fejlesztése.
Fontos feladatunknak tartjuk a törvényi garanciák
betartatását: a diszlexiásoknak ma elvben jogukban áll
szóban vagy éppen írásban felelni, hosszabb ideig írni a dolgozatokat, házi
feladathoz szövegszerkesztőt használni, stb., ám ezeket a jogaikat sokszor nem
tudják érvényesíteni az iskolákban. Ezenkívül szükséges
lenne az olvasástanítási módszerek felülvizsgálata, és olyan olvasástanítás
bevezetése, ami nem generálja, hanem kiküszöböli a diszlexiás tüneteket.
Szeretnénk elérni azt is, hogy a diszlexiásokat az iskolában ne mentsék fel feladataik alól, hanem adják meg a lehetőséget, hogy ha lassabban is, segítséggel is, de megszerezhessék a szükséges tudást. Sokszor például felmentik a diszlexiásokat a nyelvtanulás vagy a nyelvvizsgakötelezettség alól, ahelyett, hogy több segítséget és időt adnának az idegen nyelv elsajátítására.
KÉPVISELŐINK!
A DISZLEXIÁSOK HELYZETE MA MAGYARORSZÁGON!
A diszlexiások helyzete ma Magyarországon
elkeserítő. A szülők, de még a pedagógusok nagy része sem tud eleget erről, a
gyerekek 10%-át érintő a tanulási zavarról, a
diszlexiás gyerekeket elkönyvelik lustának, butának. Az iskolarendszer nem tud
mit kezdeni a diszlexiásokkal, sokszor egyszerűbb neki inkább átengedni a
rosszul olvasó gyereket, mint annyira odafigyelni, hogy felismerje a problémát.
Csak a Nevelési Tanácsadók végeznek szűrővizsgálatot, de csak azokon a
gyerekeken, akiket tanáraik odaküldenek, pedig a sikeres fejlesztés érdekében
már óvodáskorban ki kellene szűrni a diszlexia-veszélyeztetteket.
Alig maroknyi képzett szakember van, aki ismeri az
eredményes fejlesztési és reedukációs módszereket, a
pedagógusok és óvónők képzésük során semmit sem hallanak a diszlexiáról. A
diszlexiáról csak a gyógypedagógusok tanulnak, és fogyatékosságként van
kezelve, nem részképesség-zavarként. Pedig a diszlexiások olvasási nehézségeik
ellenére átlagos, illetve kiemelkedő intelligencájú
gyerekek, sokan eredményesek a reál tárgyakban, később
mérnöki pályákon.
A diszlexiások olvasási nehézségeik miatt a
középfokú oktatásban lemaradoznak, és sokszor nem jutnak el a felsőfokú
oktatásig, pedig minden más adottságuk meglenne hozzá, és megfelő
reedukáció után képesek lennének annyira jól olvasni,
amennyire a tanulmányaikhoz szükséges. Az iskolákban pedig nem kapják meg a
törvényileg előírt segítséget, a szóbeli felelés vagy a szövegszerkesztővel írt
házi feladat lehetőségét.
Rosszak a ma széles körben alkamazott, sokszor szóképes olvasástanítási módszerek, amelyek nem használják ki a magyar írott nyelv sajátosságait, és nem tudják kiküszöbölni a diszlexiás hibákat. Szükség volna egy, a magyar nyelv írásmódját és az olvasástanulás közben lejátszódó agyi folyamatokat figyelembe vevő olvasástanítási módszer kötelező bevezetésére.
TÁRSSZERVEZETEINK!
Szoros kapcsolatban állunk a Meixner alapítvánnyal és a Pozitív Egyesülettel.